Miután a szokásoknak megfelelően mindannyian húztunk egy vonalat év végén, és számot vetettünk 2024 vonatkozásában, megérett az idő, hogy a 2025-ös évet és annak kihívásait vessük ezúttal szélesebb látókörű górcső alá. Talán helytálló Marcus Ashworth és Mark Gilbert azon megállapítása, hogy Cixin Liu: A Háromtest-probléma című, méltán népszerű sci-fi regényével lehetne a legplasztikusabban érzékeltetni, hogy mi mindenre lenne érdemes figyelni idén. Az asztrofizikában létező háromtest-probléma azt írja le, hogy egy három csillagból álló naprendszerben lehetetlen a független tömegű csillagok röppályáját kiszámítani, mivel kölcsönhatásaik eredendően kaotikusak a newtoni mozgás- és gravitációs törvények szerint. Ennek analógiájára a kereskedők és a befektetők számára a politika, a gazdaság és a piacok kölcsönhatása a szokásosnál is nehezebbé teszi a részvények, kötvények, nyersanyagok és devizák pályájának vizsgálatát 2025-ben.

Donald Trump megválasztása nemkívánatos szeszélyességet hoz az Egyesült Államok politikai döntéshozatalába, a kereskedelemtől a szabályozáson át a kriptovalutákig minden határozottan kevésbé kiszámíthatónak tűnik. Bár az amerikai gazdaság továbbra is kordában tartott, a világ többi része sokkal kevésbé robusztus. Kulcsszavunk tehát 2025-re a hullámvasút lesz.

Tavaly ilyenkor a határidős kereskedők recessziót visszaverő, kamatcsökkentési hullámot vártak az amerikai jegybanktól, de a monetáris lazítás nem valósult meg a várt mértékben. Ugyanez igaz volt egyébként 2023-ra is, amikor az infláció megfékezésére összpontosító Fed az alacsonyabb hitelfelvételi költségekhez fűzött nagy reményeket. A Fed tavaly azért nem „szólt nagyot” túlzottan, mert nem is kellett így tennie: az amerikai gazdaság váratlanul rugalmasnak bizonyult, és a recesszió miatti aggodalom elhalványult a piaci szereplők körében. Az amerikai döntéshozók ebben az évben csendesebbek lehetnek – vagy a „Trump 2.0” proaktívabb monetáris politikai válaszra kényszerítheti őket.
 
A globális részvények piaci kapitalizációja 128 billió dollár körüli értékkel rekordot ért el decemberben, és összesen 12%-kal emelkedett 2024-ben. Az amerikai vállalatok piaci kapitalzációja, köztük az Apple (3,8 billió dollár, 31%-os növekedés tavaly), az Nvidia (3,37 billió dollár, +178%), a Microsoft (3,16 billió dollár, +13%), az Amazon (2,33 billió dollár, +46%) és a Meta Platforms (1,5 billió dollár, +67%) is nagyot nőtt. Hovatovább a japán, a spanyol és a hongkongi benchmark indexek is mind legalább 14 százalékkal „híztak”, sőt még az egyébként stagnáló német DAX is 19%-ot lépett előre ezen a fronton.

Vannak amolyan inverz mutatók is, amelyek arról tanúskodnak, hogy néhány figyelemre méltó medve is feladta a pozícióit tavaly. Decemberben David Rosenberg a következőket mondta: „A medve siráma indokolt volt, még akkor is, ha a piac valóban túlzottan lelkes volt 2024-ben.” Novemberben a JPMorgan változtatott (ismét) az előrejelzésén, és az S&P 500 index további emelkedését jósolta, miután két évig „bearish” jelzéseket küldött – globális vezető stratégája, Marko Kolanovic pedig júliusban távozott… A Citigroup is megjegyezte, hogy „a short-kereskedők feladták a piaci ellenállást, ami a S&P határidős ügyletek egyoldalú pozicionálásához vezetett.”



Nehezen megjósolható, mi lesz az idei év fő mozgatórugója a dollár esetében. Lehet, hogy egy erőteljes csata lesz Trump adminisztrációjának retorikája – az elnök ugyanis egyszerre kifogásolta a dollár erősségét, és követelte a BRICS-országok hűségét az amerikai devizához – és a Fed válaszreakciója között. A további amerikai kamatcsökkentések bizonytalanok, miközben a világ többi része kénytelen saját magára figyelni a dollárindex 2024-es 6,5%-os emelkedése után. A rohamtempóban erősödő dollár különösen nagy terhet róhat az erőforráshiányos országokra, amelyek a saját, gyenge devizájukkal kénytelenek fizetni a dollárban denominált alapanyagokért és árucikkekért. Mivel a tisztázatlan kereskedelmi tarifák is komoly aggályokat jelentenek, nem világos, honnan jöhet bármiféle enyhülés. Ahogy John Connally mondta 1971-ben, amikor Richard Nixon pénzügyminisztere volt: „Ez a mi valutánk, de a ti problémátok.”



Ha csak egy mutató lenne, amely a globális gazdaság állapotát mérhetné, talán az olajár lenne a legjobb választás. Az olaj tipikusan attól függ, hogy hány és milyen logisztikai akadály jelentkezik a világkereskedelemben, vagy például milyen erős a kínai, indiai kereslet. A kereslet továbbra is nagyon erős, de jelenleg ez már kevésbé fontos. Régi-új meghatározó tényezőként az amerikai kontinensről származó óriási kínálat jelentkezik – nemcsak a Permi-medencében zajló palaolaj-kitermelés, hanem a Dél-Amerikában, például Brazíliában, Guyanában és Venezuelában megjelenő többlettermelés is. Ezenkívül Kína átsúlyozása az elektromos járművekre, valamint a megnövekedett nukleáris és gázenergia-ellátás tartós befolyásoló tényezőnek tűnik. Ugyanakkor a Közel-Kelet geopolitikai helyzete, valamint Ukrajna és más forró pontok továbbra is állandó problémát jelentenek, illetve mivel az OPEC+ képtelen a termeléskorlátozásokat érvényesíteni, ez azt jelenti, hogy nincs védhető limes a kőolaj(ár) számára. Ez pedig különösen Kazahsztánnal okozhat ellentétet idén, mivel a közép-ázsiai ország igyekszik kihasználni a legnagyobb olajmezőbővítésre irányuló, évtizedes, 45 milliárd dolláros projektből származó további kapacitását.



Miközben az amerikai részvénypiacok továbbra is új csúcsokat érnek el, és a növekedés, illetve a dollár is golyóállónak tűnik, van az embernek egy olyan (nyilván csalfa) érzése, hogy semmi sem romolhat el – ez különösen akkor szembetűnő, ha az amerikai állam- és vállalati kötvények közötti hozamkülönbségeket nézzük. A BB, vagy annál alacsonyabb hitelminősítésű vállalatok felárai 2006 óta nem voltak ennyire tömörek – ez volt az az időszak egyébként, amikor az óvatosságot valóban szélnek eresztették, de ezúttal másképpen néz ki a helyzet. A vállalati profitok valóban növekednek, a kamatlábak valószínűleg így-úgy tovább csökkennek, az infláció nagyrészt kontroll alatt van, és a gazdaság is egészségesnek tűnik. Igen, vannak jelei buborékoknak bizonyos eszközosztályokban, mint például a bankoknál, a dohányiparnál és az autóipari hitelkitettségeknél, de a reálgazdaság minden mérőszáma közül talán ez az egyik legfontosabb, amit figyelemmel érdemes kísérni.



A zérókuponok, vagy akár a negatív kamatszintek napjai már csupán távoli emlékek. A hét legnagyobb gazdaságot tömörítő ország 10 éves államkötvény-hozama várhatóan 3%-ra rendeződik be, amely egyébként a 2004 és 2014 közötti időszakra volt jellemző, és amely kétszerese annak, amellyel ezek az országok az elmúlt évtizedben szembesültek. A 10 éves amerikai államkötvény jelenleg körülbelül 4,5%-os hozamot kínál; a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok konszenzusa szerint az irányadó hozam az elkövetkező negyedévekben viszonylag változatlan marad, és az év végére is csak nagyjából 4,1%-ra csökken. De az út legalább annyira fontos lesz, mint maga a cél, amely tavaly 3,6% és 4,7% között mozgott, miután 2023-ban 170 bázispontos ingadozást könyvelt el.



Csábító azt állítani, hogy a korábban elszabadult fogyasztói árak most már visszafogottak, és a központi bankoknak most már jobban kellene inkább aggódniuk a gazdasági növekedés gyengülése miatt – de az inflációt még nem sikerült legyőzni. Ha olyan távolra nézünk, amennyire a gyakorlat megengedi, és olyan, a piacra vonatkozó várakozásokat használunk, amelyeket a jegybankárok is gyakran kedvelnek, akkor elég beszédes, hogy a monetáris politikák mennyire sikeresek az 2%-os cél elérésében. A swappiac azt sugallja, hogy az Európai Központi Banknak nincs igazán inflációs problémája, de a Bank of England-nek például van még tennivalója. A legfigyelemreméltóbb azonban az, hogy bár az Egyesült Államok gazdasága továbbra is felfelé mutató meglepetéseket okoz, a Fed nem néz szembe ragadós árakkal. Hogy a politikai döntéshozók kollektív hitelességét mennyire károsította az elmúlt években tapasztalt áremelkedések, az még egyelőre nem derült ki.



Az (feldolgozó)ipari termelést gyakran tekintik a legjobb mutatónak, hogy egy gazdaság mennyire egészséges. Ha ezt az állítást elfogadjuk, akkor nyilvánvaló, hogy az öt legnagyobb gazdaság közül mind az öt gondban van, mivel a pandémia fiskális stimulációjának cukorszirupos felhajtóereje lassan elhalványul. A legnagyobb problémák Németországban és Franciaországban vannak, amelynek nagy része a (értsük jól…) relatíve gyenge kínai gazdaságnak köszönhető, de a magasabb energiaárak továbbra is jelentős szerepet játszanak. Ennek a válságnak az átvészelése lesz az Európai Unió legfontosabb feladata 2025-ben.



„Bitcoin 100K — de még mindig, 15 év után sincs érdemi, legitimált használata” — posztolta a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman a Bluesky platformon múlt hónapban, miután a digitális deviza rekordot döntött, és először haladta meg a 100.000 dolláros értéket. Igaza van — annak ellenére, hogy az árfolyam az utóbbi hónapokban megugrott, a kriptovaluták világa továbbra is nagyrészt a pénzmosók játszótere. A legújabb emelkedés legalább egy azonosítható okkal rendelkezik: a reménnyel, hogy a Trump-adminisztráció támogatóbb lesz a kriptovaluták hivatalos elismerésére irányuló próbálkozásokkal szemben. Valószínűleg ez meg is valósulhat Paul Atkins, a felügyelet, azaz a Securities & Exchange Commission (SEC) új elnöklése alatt, aki elfogadóbban viszonyul ehhez a piachoz, mint elődje, Gary Gensler. Bár az Egyesült Államok valószínűleg nem/sem fog Bitcoin-tartalékot felhalmozni, a szabályozási környezet jó eséllyel kevésbé lesz ellenséges. Azonban a digitális valuták és a hagyományos, valódi eszközök közötti kapcsolatok, amelyek alapvetően befolyásolják az értéküket, a legjobb esetben is kétségesek, a legrosszabb esetben pedig nem is léteznek — ami megnehezít bárminemű előrejelzést arról, hogy hol fognak kereskedni a Bitcoinnal.

Forrás:
Bloomberg