OB

Outward Bound Romania

Többre vagyunk képesek, mint gondolnánk

Az Outward Bound® Professional az Outward Bound® Romania cégek, intézmények és szervezetek számára kialakított, szakmai tréningekre szakosodott részlege. Tagja vagyunk a Nemzetközi Outward Bound®– nak, amely a világon a legnagyobb és legrégibb outdoor tréning szervezethálózat.

Az Outward Bound® Romania egy non-profit, élménypedagógiai neveléssel foglalkozó civil szervezet.  Idén ünnepeljük fennállásunk 25. évfordulóját. Programjaink elsősorban a fiataloknak szólnak – iskolások, egyetemisták, hátrányos helyzetű fiatalok, mozgássérültek, munkanélküli fiatalok, vagy árvák, akik a helyüket keresik a társadalomban. De foglakozunk olyan pedagógusok képzésével is, akik tágítani szeretnék látókörüket így hatékonyabbá és érdekesebbé téve a diákok tanulási folyamatát.

A mi szolgáltatásainkat választva az Outward Bound® Professional által létrehozott anyagi alaphoz járul hozzá, mely az ifjúsági programokban való részvételt támogatja. Így tudjuk minél több fiatal számára lehetővé tenni, hogy fejlesszék önbizalmukat, erősítsék felelősségtudatukat, valamint az önmaguk, mások és a környezet iránt érzett tiszteletüket.

AZ OUTWARD BOUND MÓDSZERE 

Programjainkon az élménypedagógia módszerét használjuk, amely a tapasztalat általi tanulásonalapszik.

A pogram interaktív formában zajlik, a résztvevők maximális bevonásával a tréningfolyamatba. Ez a folyamat egymásra épülő modell szituációkként működő feladatmegoldó gyakorlatokból, kültéri és beltéri tevékenységekből, kalandos feladatokból, ezek csoportos elemzéséből és kiértékeléséből tevődik össze.

KÜLDETÉSÜNK

Az Outward Bound® Professional küldetése, hogy pozitív és tartós változásokat érjen el biztonságos outdoor és indoor tevékenységek, kihívások segítségével a cégek és intézmények működésében a humán erőforrásaik fejlesztése által.

MIÉRT AZ OUTWARD BOUND?

• Több, mint 30 éves tréning-tapasztalattal rendelkezünk
• A tréningeinket az ügyfeleink szükségleteihez igazítjuk
• A tréningek magas szakmai, nemzetközileg elismert színvonallal rendelkeznek
• A legmagasabb biztonsági normáknak teszünk eleget
• Az Outward Bound® Romania a világon a legnagyobb outdoor tréning hálózat tagja
• A tréning semleges területen zajlik, ez könnyíti a problémák megbeszélését, megoldását
• Egy tréning folyamán lehetőség van jobb önismeretszerzésre, új viselkedési modellek és feladatmegoldó módszerek megismerésére, tudatos és hatékony életvitel elsajátítására
• Egy rendkívül hatékony módszerrel, az élménypedagógia módszerével dolgozunk
• Programjainkon lehetőség adódik a társadalom számára maradandó tevékenységet folytatni – társadalmi felelősségvállalást célzó tevékenységek pl. facsemete-ültetés)
• Programjainkat környezettudatos alapelveket tiszteletben tartva építjuk fel

• Az Outward Bound® Professional-t választva az Outward Bound® Romania ifjúsági programjait támogatja. Az Outward Bound® Professional programjai segítenek anyagilag fenntartani a fiatal diákoknak szóló programokat.

  • 0a portfólióban
  • Pénzügyi Adatok
  • Alapítás éve 1993
  • Optimális projektméret
    Bármilyen méret

Szolgáltatások

  • Szolgáltatás
    Fókusz
  • Oktatás és képzés
  • Vállalati Továbbképzés
    16%
  • Szakmai képzések és tanfolyamok
    14%
  • Személyes fejlesztés
    14%
  • Tanulmányi kirándulások
    14%
  • Egyéb
    14%
  • Turizmus és vendéglátás
  • Éttermek és étkezési lehetőségek
    14%
  • Szálláshely
    14%
Szüksége van valamelyik szolgáltatásra?

Kérjen árajánlatot a Outward Bound Romania cégtől, és rövid időn belül választ kap.


Keresőkifejezések

# csapatépítő

# teambuilding

# tréningek

# képzések

# hr


Portfólió

A cég még nem rendelkezik feltöltött projektekkel


Kapcsolódó szervezetek

  • avatar

Elérhetőségek

Székhely
Maros (Mureș) megye,  Marosvásárhely (Targu Mures), Dózsa György utca 9